Melegszik az idő, ideje kicsit a tavasz felé kacsintgatnunk trendeket illetően is. Idén nagyon nagy meglepetések nincsenek, a tavalyi trendek közül sokat átemeltek, esetleg egy kicsit jobban ráerősítettek, mint korábban. Esélyes, hogy egyes elemek, sosem fognak igazán átmenni a köztudatba, de majd meglátjuk, hogy mi jelenik majd meg ténylegesen a boltokban. Gyakran előfordul, hogy a kifutókon ott van, beharangozzák, aztán az üzletek polcaira már nem jut el. Nyilvánvalóan a nagy áruházláncok pontosan tudják, mi az, ami eladható lesz, és nem költenek olyasmire, ami eleve kilátástalan.

Mivel ez az oldal nem a 20’ éveikben járóknak szól elsősorban, így erős a gyanúm, hogy a divattrendek nem tartoznak az életed középpontjába és ez teljesen rendben van! Elég öncélú lenne, pusztán csak megosztanom veled az új trendeket, így én nem is ezt teszem. 

Miért beszélek róluk egyáltalán?

Azért, mert én azt az álláspontot képviselem, hogy a fiatalos ruhatár felépítéséhez és fenntartásához nélkülözhetetlen, hogy egy-két trendi darab megjelenjen a ruhatárunkban, az alapdarabok mellett. Különben unalmas, elavult és megmerevedett lesz a végeredmény mi meg pont azt szeretnénk, hogy fiatalosak, frissek és kortalanok legyünk minden tekintetben. Kellenek az alapdarabok, az időtlen fazonok, viszont, ha nem frissítjük trendi részletekkel, akkor inkább öregítő hatása lesz.

Sokszor látom, hogy a szép, klasszikus alap darabok megvannak, mégis az összhatásban elrontják divatjamúlt kiegészítőkkel, vagy egy ósdi kendőkötéssel és ettől öregessé, merevvé válik az egész, pedig mit ki lehetne hozni belőlük pár aktuális darabbal! És abszolút nem arról beszélek, hogy a vintage darabok ne lennének nagyszerűek, sőt! A trendi darabokat meg éppen egy-egy klasszikus darab repít az egekbe és olyan stílusos egyediséget sugároz, amire nincsenek is szavak.

A játékosság az, aminek meg kell maradnia.

Tehát most képbe kerülünk a trendekkel és azt használjuk, ami a személyiségünknek, az élethelyzetünknek és az alkatunknak megfelel. (Korhatár viszont nincs, nem véletlenül nem szerepel a felsorolásban!)

Tehát azért, hogy ne öncélú legyen a trendek felsorolása, szó lesz arról is, hogy az adott trend viselését kinek ajánlom, és kinek nem. Mivel illeszthető össze, hogyan tudod az alap ruhatárba beilleszteni. Sok hasznos információ, ami segít behozni a mindennapokba ezt az amúgy néha annyira távolinak tűnő témát.

Hiszen csak nézzük a fashion week-eken felvonultatott szetteket és gőzünk sincs, hogy válik ez majd hordhatóvá.

Igen a kifutón ez még a művészet kategória, nekünk meg lehet játék, a napjaink megédesítése, vagy éppen egy szinttel magasabbra emelni, felfrissíteni a gardróbunkat.

pasztel

2021 Tavasz-Nyári divattrendek  – A pasztell

Az idei tavaszi-nyári szezonban a Világos Nyarak és a Világos Tavaszok örömére nagy teret kap a pasztell. Már most megjelentek az üzletekben is a lekülönbözőbb színekben és fazonokban. Jönnek a pasztell kabátok, pulcsik, ruhák, melegítő anyagból készült és jelenleg az utcai viseletbe avanzsált joggingok és felsők.

 

Az említett két típusnak zseniális, a többieknek nem igazán jó. Viszont én azon az állásponton vagyok, hogy ne fosszuk meg magunkat a számunkra kedves dolgoktól és amit szeretünk, azt viseljük, csak találjuk meg a módját a hogyannak. Nem szeretem a szigorú szabályokat, a kizárást, én ennél sokkal megengedőbb vagyok.

A legtávolabb a Tél típusok állnak a pasztell árnyalatoktól. Ha te olyan Tél adottságokkal rendelkezel, ami mellé egy visszafogott személyiségkarakter társul, akkor igazán nehéz lehet beleolvadnod a világba és közben a kontrasztjaidnak megfelelő színeket viselned.

A színvonzalmat szerintem nem lehet figyelmen kívül hagyni, ugyanis az a bensőnkből árad és mindig oka van, miért azokat a színeket szeretjük. Persze nagyszerű a javaslat, hogy ha valami nem passzol a fizikai adottságaidhoz, akkor ahelyett, hogy hordanád, tedd be az otthonodba, ugyanakkor ez sok esetben nem kivitelezhető. Különösen problémás, ha az, ami meg jól áll az valamilyen okból távol áll a személyiségedtől.

A neked kedves színeid az otthonodba, a színtípusod színeivel nem tudsz azonosulni, így otthagyod az üzletekben és akkor mi van rajtad? Vagy ami még rosszabb megveszed, és nem szívesen veszed fel, feszengsz benne, elrontja a napod.

Sokat segíthet, ha a színkendőzésnél te is elkezdted látni, hogy ragyogtatja meg az arcod és tesz fiatalosabbá. De sok esetben, hiába látod, a belső korlátaid, a személyiségkarakter jegyeid sokkal erősebben hatnak. És mire hazaérsz a színtanácsadásról, már újra ott vagy, hogy nem mered felvenni.

Felmerül a kérdés, a külső adottságok legyenek a mérvadók, vagy a belső karakterjegyek?

Szerencsés esetben meg van az együttállás és a kérdés nem is merül fel. Ha van összeütközés a kettő között, akkor én úgy látom, hogy a belső karakterjegyeink lesznek az erősebbek és végül ők kerülnek ki győztesen. Ezért mondom azt, hogy a változásnak belülről kell indulnia, mert csak az lesz tartós és olyan, amiben jól érezzük majd magunkat.

Ha kíváncsi vagy, hogy ezt hogy lehet kivitelezni, akkor nézd meg a Ragyogj fel! – stíluskarakter evolúció szolgáltatásomat.

nadrágok
nadrágok

2021 Tavasz-Nyári divattrendek  – Nadrágok

Idén is, szinte minden a kényelemről szól a divatban. Marad az oversized, az elasztikus megoldások, a kötött és a melegítő ruha az utcai divatban.

Már jó ideje bővülnek a nadrág szárak. A kifutókon és az üzletekben is egyre több bő szárú nadrág jelenik meg. Bár a kifutón idén nem sokat láttunk belőlük, azért szerencsére még nem kell lemondanunk se a slimfit, se a skinny fazonról, és maradnak a leggingsek is. Amit 8-10 éve még ízléstelennek tartottunk, arról most el sem tudjuk képzelni, hogyan élünk majd nélkülük.

 

Egyébként minden, ami mackó naci, az átment utcai öltözékbe.

Lehet rá fújjogni, de azt el kell ismerni, hogy rettentően kényelmes. Azt nem gondolnám, hogy hosszútávú divatot teremt majd, mert azért mégiscsak egy melegítőről van szó, a karanténhelyzet kiváltotta home office hívta életre, gondolom távoztával, ez is menni fog. Különösen mert roppantul örülni fogunk, hogy végre lesz hova kimozdulni és lesz miért csinosan felöltözni. Ezt érdemes szem előtt tartani, mielőtt vásárolunk. Egy-egy darab feldobhatja a ruhatárunkat, de azért nagyban személyiség és életforma függő, hogy ezeket mennyire tudjuk kihasználni.

 

Visszatérve a bő szárú nadrágokra, a bő szár, különösen a trapéz, nem mindenkinek áll jól.

Ne a 180 cm-s modellekből induljunk ki, akiken tényleg ragyogó. Alacsonyabb és teltebb nőtársaim, ránk kapásból ránk tol néhány kilót és levesz pár centit a magasságunkból. Őszintén szólva ez keveseknek örömhír igazán. Persze meg lehet találni az ideális fazont és bőséget, de kitartóan kell keresni és lehet, hogy kelleni fog hozzá egy jó varrónő is. Vagy, akár el is engedhetjük a vágyat, hogy mindenképpen kell egy ilyen.

 

A térdtől bővülő boot cut, nagyobb esélyekkel indul, különösen farmerként, viszont ha a szár nem elég hosszú, szerintem roppant bután néz ki.

Márpedig most ilyeneket látni. Vagy olyan bőszárú nadrágokat, aminek a szárán még a magas modell is tapos. Az nem túl praktikus, még nyáron sem. Míg a szűk, az egyenes és még az enyhén bő szárakkal kompatibilis a boka fölé érő hossz, trapézzal elmegy, addig a boot cut szabásnál kinőtt hatást kelt.

Előfordulhat, hogy eleinte valami nem tetszik, aztán ha eleget nézzük, megtetszik, én nem hiszem, hogy ebben az esetben változni fog a véleményem. Persze cipőtől is függ mi minősül túl rövidnek. Egy papuccsal inkább elmegy a rövidebb, mint mondjuk egy chunky sneakerrel. Érdemes több szempontból is megvizsgálni ezt, mielőtt megvásárolod.

 

És ott van még az egyenes szárú nadrág, ami minden testalkaton előnyös, a széles csípőt keskenyíti.

Hogy egy kicsit felújítsuk ezt a fazont tehetünk bele oldalhasítékot. Ezzel kicsit trapézosítjuk, kap némi frissességet, különösen, mert ez most amúgy is trendi lesz. Ugyanez elöl is jó megoldás lehet, és így legalább a cipőnk is érvényesül. Úgy láttam az üzletekben lesz kínálat belőle bőven, farmer, vászon és egyéb anyagból, szóval nem is muszáj hozzá házilag „barkácsolnunk”, de ha lapul a szekrényben egy-két egyenes szárú darab, akkor ezzel aktualizálhatjuk.

 

Amit érdemes szem előtt tartani, ha bő szárú nadrágban gondolkodsz és nem szeretnél az egész testeden optikai tömegnövelést,

akkor a felsőd legyen testhezálló, vonalaidat finoman követő, vagy ha ezt az alkatod megengedi, akkor akár teljesen testre feszülő, második bőrként funkcionáló darab is.  Bő nadrággal kerüld az oversized ingeket, pulcsikat, pólókat, mert óriásinak fogsz benne látszani. Bár nagyon trendi az alul felül oversized és fogsz ilyet látni bőven webáruházak fotóin, de ehhez 180 magas 50 kilós modell alkat kell. Ha neked ilyen van, akkor rád nem érvényes, amit mondtam.

 

Az idei tavasz-nyári trendben előretör a vászon nadrág, leginkább föld színekben.

Ennek egyik formája a cargo nadrág.  Ez már ősszel is itt volt, most viszont jelentősen előre tör. Ami klassz, hogy most már nem csak vászon anyagból, hanem pamutból is kapható, mint a joggerek egyik formája. Vagyis a jogger és a cargo nadrág egyesüléséből is lesz valami új. Névadás indul  (pl: carger, joggo…)

De a cargo mellett lesznek oldalzseb nélküli, más szármegoldással készülő vászon nadrágok is, a legkülönbözőbb fazonokban láttam. Jó alternatívája a farmernek, különösen ha lesz benne elasztán, akkor a szezon kedvencei lehetnek.

bőr

Bőr-bőr-bőr

Maradnak az öko-bőrnadrágok és minden, ami bőrből elkészíthető. Ez bár lélegző, nyáron nem hiszem, hogy hordani fogjuk, de azon a néhány tavaszi napon, ami a tél és a nyár között lenni szokott, jók lesznek. Viszont vannak a bőrnek látszó, de amúgy viaszolt nadrágok, amik látszólag bőrnek tűnnek, valójában viszkóz és poliamid keveréke. Még mindig nem a nyári nagy kánikulára ajánlom, de azért ezek hosszabban kihasználhatóak talán. Persze beruházni bőrre mindig érdemes, aztán majd ősszel a hűvösebb időben előkerülhetnek.

farmer

2021 Tavasz-Nyári divattrendek – Minden, ami farmer

Ami a 2020-as őszi-téli kollekciókban a bőr volt, most az a farmer. Farmerdzseki, farmerkabát, farmerruha, hosszú nadrág, bermuda, short, farmering, farmercsizma. Akár tetőtől talpig farmerben. Újra megjelent a márvány koptatott is, most egy sokkal szebb kivitelben, mint korábban.

Ezek bármelyikére beruházni jó ötlet, ugyanis a trendek örök szereplője a farmer. Persze a klasszikus változatok hosszabban kihasználhatóak, azért egy-két trendi darab talán belefér. Ha választanod kell, hogy fazonban milyet vásárolj meg, akkor inkább a klasszikus fazont, ha viszont van keret az aktuális trendeknek megfelelően választani, akkor jöhetnek a trapéz nadrágok, a csípő alá érő, öves farmer kabátok, vagy a puffos ujjú farmer ingek és az extrém széles vállak.

És hogy melyik alkattípusnak melyik áll jól?

A széles váll és a puffos ujj a keskeny vállakra van jó hatással és kiegyenlíti a váll-csípő arányt, így a „körte” alkatnak nagyszerű. A trapéz nadrág a széles csípőből vesz vissza optikailag. A csípő alá érő öves farmer kabát fazon rövidíti a lábakat és hosszítja a felső testet, így akinek rövid a felső teste, viszont hosszú a lába, ott segít harmonizálni.

Deréköves megoldások elsősorban „homokóra” és „körte” testalkatra előnyösek, „alma” alkatok kerüljék, mert szerintem, ha nincs funkciója egy övnek, ha nem tudja hangsúlyozni a vállnál és csípőnél vékonyabb derekat, vagy nem képes derekat csinálni azzal, hogy az anyagtöbbletet összehúzza, akkor nem válik előnyössé. Az alma alkatnál a pocak elkendőzésére más megoldást kell találni.
Vékony egyenes testalkatokra, ha van bősége az anyagnak, fazontól függően jó lehet, mert akkor derekat csinál. Ha túl merev az anyag, akkor telt „homokóra” alkatot erősíteni fogja kicsit, amit azért a derékrész némileg kompenzál.

A lábszár középig érő farmer ruha elsősorban vékony lábszárakra ajánlott, míg akinek erősebb a lába, jó választás lehet a térd fölé, vagy éppen térd alá, esetleg combközépig érő hossz, különösen, ha nem vagyunk túl magasak. Azt érdemes megnézni, hogy ne a legvastagabb pontunkon érjen véget, mert azt fogja tovább erősíteni. Azért a testalkat egyediségének függvényében változhat, mi áll pontosan jól és mit érdemes kerülni.

virágos

2021 Tavasz-Nyári divattrendek – Virágba borult ruhák

Sem személyiségkarakteremből, sem színtípusomból eredően nem vagyok egy nagyon romantikus alkat, ezért nagy virág rajongó sem, mármint ami a ruhákat illeti, de még engem is megihletett az a rengeteg gyönyörű festményszerű darab, amit a kifutókon láttam. A virágminta elsősorban egy légies nyári anyagért kiált. Így láthatóan magasabb árkategóriában érhetőek el a legszebben kidolgozott darabok. Egyszerűen szemet gyönyörködtető látvány, ha ezeket a képeket megnézed, mintha egy festmény előtt állnál.

És végre az iszonyatos színkavalkád helyett, lehet találni színharmóniában lévő darabokat. Ha ragaszkodsz a színtípusod színeihez, akkor is találsz megfelelő darabot.

Bár a színkavalkádot nem nélkülözzük, idén sem, feltűnt a retro virágminta is, leginkább Valentino és Issey Myake kifutóra tervezett darabjai között. Ezekben harsány színek és hatalmas virágok dominálnak, nem igazán mondhatók kifinomultnak.

Megjelentek a hímzett virágok az alapvetően military öltözeteken is, mint khaki dzsekik, kabátok, nadrágok.

Érdemes feltérképezned a gardróbod tartalmát, tuti, hogy találsz olyan korábbi darabokat amiket beilleszthetsz az idei tavasz-nyári ruhatáradba is, és teljesen újnak és trendinek fognak tűnni, mintha éppen tegnap vásároltad volna.

Ja és a virágok nem csak a ruhákon jelennek meg idén, hanem kiegészítőként is!!

Kitűzőként, chokerként, fülbevalóként vagy akár fejpánton, bár erre azért szerintem kevés példát fogunk látni az utcán. Ha mondjuk New York-ban élsz, akkor minden további nélkül bevállalhatod, Magyarországon csak akkor, ha bírod, hogy nagyon kilógsz és ezért fura tekinteteket kapsz.

Én imádom az egyediséget és arra biztatlak, hogy merj önmagad lenni és közben azt is tudom, hogyan hozható ez össze úgy, hogy azért azt se felejtsük el, hogy a bolygó melyik pontján élünk. Hogy úgy mondjam, nem a legelfogadóbb nemzet vagyunk, de azért van mozgástér arra, hogy önmagunk legyünk, anélkül, hogy túlságosan a megjegyzések középpontjába kerüljünk.

És persze ne felejtsük el, hogy a kifutón megjelenő összeállítások a művészi kifejezésmód egy-egy darabjai, sosem azt kell lemásolnunk, akkor sem, ha kifutóra tervezett Haute Couture és akkor sem, ha hézköznapi viseletre szánt tervezői kollekció, vagyis prêt-à-porter/ready to wear darabok, mindkét esetben csak inspirálódjunk belőle!!!

 

Mit nézz meg ha az üzleti kínálatban keresgélsz?

Elsősorban a minták méretét: a nagy, vagy az apró minták előnyösebbek-e az alkatodnak?

A színösszeállítást – keverednek-e a hideg és meleg színek, vagy harmonikus a szemednek. Ezt a legegyszerűbb úgy felismerni, hogy amikor ránézel:

a.) Egy színkavalkádot látsz, ami kaotikus és idegesítő  – tehát nem jó arányban és nem jó színek keverednek. (Ezt hagyd ott, sosem lesz jó, olcsónak, gagyinak, elavultnak tűnik.)

b.) A színkavalkád izgalmas  – hideg és meleg színek keverednek, de jó arányban és egymás hatását fokozzák és ettől izzik az egész. (Akkor ajánlom, ha nem harmonikus ruhatárat építesz, hanem szereted a kombinációkat. Ha szeretsz kilépni a szabályosból és nem a biztosra mész, hanem az izgalmasat keresed.)

c.) Egy színkavalkádot látsz, ami összhangban van – vagyis a színek csak hideg, vagy csak meleg színekből állnak és esetleg még a színharmónia is egy színtípus palettájából áll össze. Ha ilyet találsz, azonnal hívj fel, mert ez nem gyakran fordul elő! (Ha ragaszkodsz a színtípusod színeihez, de legalább ahhoz, hogy ne keveredjenek a hideg és meleg színek, akkor lesz jó neked.)

d.) Egy szín több árnyalata jelenik meg – ilyenkor is keveredhetnek a hideg és meleg színek, de az nem annyira zavaró, vagy feltűnő. (Akkor lesz jó neked, ha nem szereted a túl sok színt magadon, mert a monokróm (ugyanannak a színnek különböző árnyalatai és nem a fekete-fehér, ahogy tévesen a köztudatban él) szetteknél, az árnyalatnyi különbség nem fogja azt az érzetet kelteni, hogy papagáj lett belőled.)

e.) Egy klasszikus alapszín és egy másik szín látható – ez megint csak az egyszerűség érzetét kelti, legalábbis a színeket illetően. (Ha letisztultabban szeretsz öltözni, ha még csak most barátkozol a virágossal, akkor ez jó választás lehet.)

Végül a ruha fazonját is érdemes megnézni: hossza, bősége, szabása, anyaga – itt is ugyanazok a szabályok érvényesülnek, mint minden másnál, az oversized fazonok tömeget növelnek, még akkor is, ha lágy esésű az anyag, mert eltűntetik a derekat. A hosszú maxi fazonok pedig alacsonyítanak. És persze van az a hőfok, ami felülír minden szabályt. Nyári 40 fokban jól esik, ha bő és körülleng, és az, hogy előnyös-e másodlagossá válik. Bár a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást.

Az ingruhák kapcsán továbbra is lehetőség hogy a ruhát hordhatjuk kigombolva, nadrág és felső fölé, vagy csak derékig begombolva nadrággal. Ez segít az arányok helyreállításában is, ugyanis a nyitott, hosszanti vonalak karcsúsítanak.

És a szezonban egyre erősödik a leggings minden alá, legyen az rövid vagy hosszú, szoknya vagy ruha. Bár erre hallottam már olyan reakciót, hogy: miért valaha is ez kiment volna a divatból? Nos igen, az elmúlt években inkább csak hosszú felsőkkel, tunikával hordtunk leggingset, a szoknyák, ruhák alatt nem. Ez kb 5-6 éve ment ki a divatból, de most elkezdődött a visszatérése! Lehet, hogy még nem ebben a szezonban lesz benne a top 10-ben, de már megjelent a kifutókon itt-ott, ami mindig azt jelenti, hogy erősödik, majd egyszer csak visszarobban valamikor az elkövetkező szezonokban.

És ha már a ruháknál tartunk a maxi ruha nagy teret nyer az idei tavasz-nyári szezonban, de erre még visszatérünk.

csíkos
pöttyös
kockás

2021 Tavasz-Nyári divattrendek – Kockás/Csíkos/Pöttyös

Nem nagyon emlékszem olyan évre, hogy ezek valamelyike ne lett volna ott a trendek között. A kockás gyakorlatilag sosem megy ki a divatból. Bár a kockák mérete és formája változó, míg tavaly inkább a pléd (Plaid) mintás, a szemfog (Houndtooth) és a Gingham (abrosz) volt a trend, idén a gyémánt (Argyle), a Harlequin kockás, az ablakrács (Windowpane) és a sakktábla (Checkerboard) új a kínálatban, míg a Gingham és a Houndtooth tovább erősödött és maradt a Plaid is. A Houndtooth az őszi-téli szezon nagy trendje is lesz, szóval erre mindenképpen érdemes beruházni.

A kockás az a minta, amit ha megveszünk, garantáltan kiszolgál minket, hisz pár évente újra ismétlődnek a lehetőségek és ha nem ragaszkodsz kifejezetten az aktuális trendekhez, akkor gyakorlatilag bármikor felveheted. Sportos vagy casual szettekben abszolút megállja a helyét. Vagány, fiatalos, sok múlik rajta, hogy milyen más ruhadarabokkal teszed egy szettbe, akár még szexis is lehet.

Ha jól választod meg a kockák méretét és/vagy színét akkor akár kombinálni is lehet őket egymással.

Alapszabály, hogy vagy a kicsi és nagy kockákat illeszd össze ugyanabban a színösszeállításban, vagy ha különböző színű kockásat szeretnél, akkor legyen egyforma méretű, de persze ettől eltérő kombináció is lehetséges. Jó ötlet az egyik szín megismétlése. Például kék-fehér Gingham kockás szoknyához, sárga- fehér Gingham kockás felső.

Roppant jól működik a kockás a csíkossal is. Bár alapvetően a csíkos minden mással is összeilleszthető. Virágossal, pöttyössel, állatmintával is klassz szetteket lehet elérni vele, és a csíkos a csíkossal szintén jól mutat. Mondjuk a felső keresztbe csíkos, a nadrág hosszában. Ugyanaz az alapelv, mint a kockás esetében, vagy a színek, vagy a csík vastagsága ismétlődjön, vagy ugyanaz az alapszín ismétlődjön.

Az idei tavasz-nyári szezonban a vertikális és horizontális csíkok is jelen vannak. A vékony, hosszában csíkos tör utat magának, ami nem jelenti azt, hogy a keresztben csíkos dolgokat el kéne felejteni. Lesz abból is bőven a kínálatban. És megjelenik a chevron csíkos is.

És a pöttyös, ami már évek óta itt van. Idén extrém nagy pöttyöket is láttam, de marad az aprópettyes is, és válogathatunk, hogy szabályos, vagy szabálytalan pöttyöket szeretnénk inkább, mert minden van, amit csak el tudunk képzelni.

Szerintem a pöttyös a kockás mellett, egyszerűen sosem megy ki a divatból, szóval ne fogjátok vissza magatokat, ha beleszerettek egy-egy darabba.

A pöttyös leginkább nőies és romantikus hatást kelt, vagy keltett eddig, mert sosem késő újra gondolni!  Én mindig idegennek éreztem magamtól a pöttyöset, pedig másokon nagyon tetszett. Viszont idén kicsit elidőztem a gondolattal, hogyan is tudnám vagánnyá tenni, úgy hogy még én is, magamon is megszeressem.

És találtam bőven lehetőségeket… van benne fantázia azoknak is, akik nem a nőies irányt képviselik.

Például egy sötétkék-fehér nagy pöttyös inget egy khaki cargo dzsekivel, vagy cargo nadrággal nagyon is el tudok képzelni. (Cargo – katonai jellegű, sokzsebes darab) Vagy a képek között a zebra mintás nadrág a nagy pöttyös felsővel, hát szerintem zseniális!

Aki romantikusabb személyiségkarakter, az bátran viselheti a pöttyöset virágossal, persze  a megfelelő összeállításban. Romantikusak még tovább turbózhatják gyöngyökkel, és magassarkúval, aki viszont erőteljesebb karakter annak inkább az ellensúlyozását ajánlom, például sneaker-rel, vagy chunky boots-al viselve.

állatminta

2021 Tavasz-Nyári divattrendek – Állatminta

Idén tavasszal hatalmas teret nyer a zebra minta. Ruha, felső, dzseki, nadrág, pöttyössel, virágossal, másik állatmintával kombinálva jelent meg a kifutókon. Még az őszi-téli szezonra is ki fog tartani, szóval bátran vásárolj, ha még nincs a gardróbodban ilyen.

A leopárd minta már régóta itt van és még marad is. Meglepő összeállításokban is megjelent a kifutókon, virágossal kombinálva, patchworkként, biciklis nadrágként, vagy éppen színesben. Szóval nem csak egyféle módon gondolkozhatsz róla és ne csak barnával kombináld, hanem engedd szabadjára a fantáziádat! Amúgy is, idén hatalmas teret kap a „Mix Print”, ne fogd vissza magad, ha szereted az izgalmakat!

Mivel a fekete-fehér idén ott van a trendi viseletek között, így az sem meglepő, hogy a leopárd már nem csak barnás színekben pompázik, hanem fekete-fehérben is. Szigorúan feltűnő színű kiegészítőkkel kombinálva, mint amilyen a pink, a piros, vagy a sárga.

Az idei trendek annyira jól összeilleszthetők egymással, hogy valóban öröm az öltözködés és nem is igényel túl nagy befektetést, ha frissen és fiatalosan szeretnénk tartani a ruhatárunkat.

Csak nézz körül a szekrényedben és használd, amiket a korábbi szezonokban vettél. Az állatminta is egyébként egy időtálló befektetés, hiszen, ha van is olyan év, amikor nincs valamelyik fajtája előtérben, pár éven belül garantáltan visszatér. Most például a kígyó minta ilyen, de az őszi-téli szezonban visszatér. Szóval semmit sem kell kiselejtezni, akkor sem, ha éppen most kicsit háttérbe kerül, eljön még az ő ideje is újra!

Kinek melyik áll jól?

A leopárd és az összes olyan állatminta, ami barnás árnyalatú az eredeti színeiben elsősorban az Ősz Típusoknak áll jól, leginkább a Sötét Ősznek. A zebra minta (fekete-fehérben) pedig a Tél Típusoknak előnyös, különösen a Hideg Télnek.

De! Én nem vagyok híve a kizárásnak, ha a kedvenceid között van valami, ami amúgy nem lenne előnyös a színtípusod alapján. Így azt mondom lehet alternatívákat találni, lehet módosítani a dolgokat, vagy ki lehet egészíteni valamivel, ami tompít az előnytelen hatáson. Végső soron pedig nem jön a divatrendőrség, ha mégis úgy hordanád, ahogy nem a legelőnyösebb. Azért jó tudni, mi az, ami a színeid közé tartozik és mi nem, mert ezt tudva, tudsz mérlegelni, mikor kapod fel az adott darabot és mikor kerülöd el. Így nem eshetsz abba a hibába, hogy amikor ragyogni szeretnél, éppen akkor nem vagy a legjobb formádban.

 

Még messze nem fejeztem be a témát, de inkább egy következő cikkben folytatom a trendek ismertetését. A 2021 Tavasz-nyári divattrendek második részét itt tudod elolvasni>>

Ha szeretnél könnyebben eligazodni stílus és a divat világában, ha kíváncsi vagy a te személyiségkarakteredből milyen stílusprofilt lenne érdemes építeni, akkor jelentkezz   “Ragyogj fel!” stíluskarakter evolúcióra

 

Ha előbb még ismerkednél, akkor iratkozz fel a 21 tippre:

Tetszett? Kérlek lájkold vagy oszd meg!
Wordpress Social Share Plugin powered by Ultimatelysocial