Tudom, ez néha hihetetlenül hangzik és rengeteg ellenállás tud feltámadni bennünk bizonyos helyzetek kapcsán:
„Hogy teremteném én, amikor annyi trutyi van benne. Ezt biztos nem én csinálom. Én ilyet nem akarhatok magamnak.”
A világ szövevényében persze előfordulhat, hogy egyes helyzetek rajtunk kívül állnak, mégis az, hogy hogyan állunk hozzá, miként reagáljuk le, az minden esetben a mi sarunk.
Néha könnyebb kivetíteni a felelősséget és ráfogni valaki másra, azt mondani te vagy a hibás!
A felelősség áthárítása gyermekkorból ered, hiszen nem szeretnénk rosszak lenni. Ráadásul sok esetben elismerni, igen ezt én csináltam, egyenlőnek tűnik a saját értékítéletünkkel, pedig a kettő nem azonos. Elszúrhatok dolgokat és közben én magam, a lényem nem béna. Csak hoztam egy olyan választást, ami ide vezetett. Sebaj, attól én még értékes vagyok.
Szóval sok esetben ez van a felelősség áthárítása mögött.
Vedd vissza az erőd
Szerintem meg akkor járunk jól, ha bevállaljuk, és elismerjük: „Igen az életemet én teremtem, és mindenért, ami megjelenik benne, azért vállalom a felelősséget!” És közben senki nem fog megbüntetni ezért. A felelősség, az nem egy súlyos valami, csak annyi, hogy elismerem, hogy én csinálom, és nem más.
Így én is tudom megváltoztatni! És ez a kulcs!
Ez az amiért a másikra kenés nem célravezető! Mert, ha elhiszed, hogy ő tehet róla, akkor neki is kéne visszacsinálnia, és te kiszolgáltatottá teszed magad, olyanná, aki a másik döntéseitől függ. A te életed, az függjön már tőled! Te irányítod, és ehhez minden képességed megvan, ha visszaveszed az erődet!
Válj tudatosabbá
Akár elismered, akár nem, akár elhiszed, akár nem, az életedet te teremted. Ha nem ismered el, akkor is, csak legfeljebb tudattalanul, és nem éppen azt, amit szeretnél. Nem lenne nagyszerűbb, ha így is-úgy is ez van, akkor inkább tudatosan használni ezt?
A tudatosabbá válás ott kezdődik, hogy felismered ezt, és hajlandó leszel minden nap tenni azért, hogy megszűnjenek a korlátok, és minden, ami miatt automatában éled az életedet, eltakarodjon az utadból.
Légy önmagad
Ehhez egy nagyszerű út, ha egyre inkább önmagaddá válsz. Ledobod a címkéket, amiket mások rád ragasztottak, és amikről elhitted, hogy te olyan vagy. Te nem a címkéid vagy. Ott van bennünk a teljes spektrum, legfeljebb amit személyiségnek hívunk az korlátozza be valamelyest a működésünket, persze csak addig, amíg nem ismerjük a karakterjegyeinket és nem tudunk vele maximálisan együttműködni, és kihozni belőle a lehető legtöbbet.
Kérdezd a tested
A gondolatok és az érzelmek sokszor átvernek. Talán megfigyelted már, milyen sokszor vesszük át mások gondolatait és hangulatait, és ezzel belekerülünk egy olyan energiába, amivel nem igazán vagyunk kompatibilisek.
A testünk a legbiztosabb iránytűnk az úton. Mindig megmutatja mi az, ami igaz a számunkra, és mi nem.
A válaszokat ne az elmédben keresd, és még kevésbé másoktól várd. Senki nem tudja megmondani, mi az, ami a te életedet kiterjeszti, egyedül te. A tested segít ebben a felismerésben. Minden tudás ott van bennünk, csak meg kell ismernünk magunkat és előhívni ezt a tudást a mélyből. Hajlandó lennél elismerni ezt a képességedet, ahelyett, hogy másoktól várod a válaszokat?
Áramolj az élettel
Engedd el az összes akarást, elvárást, ragaszkodást és erőlködést. Ezek az elmédből jönnek! Ha megengedésben vagy mindennel, akkor nincs szükséged semmire. Bármi, ami megjelenik, az rendben van, és ami nem, az is. Az áramlásban ott a könnyedség és az öröm.
Milyen nagyszerűségét veheted észre az életnek, ha együtt áramolsz vele?
