A téma ami időről időre visszatér, és észrevétlen bekúszik a bőrünk alá, az a body saming, azaz a testszégyenítés. Elejtett szavak, félmondatok, amiket észre sem veszünk, mert elsőre ártalmatlannak tűnnek, mégis rombolják a lelkeket. Óriási a felelőssége azoknak, akik akár finoman, akár markánsan mégis beletipornak a szavaikkal emberek lelki világába. És attól, mert eközben leginkább a saját korlátoltságukat teszik láthatóvá, még rombolóak.
Mostanában a túlsúly kapcsán merül fel a testszégyenítés a legharsányabb.
Azért emlékezzünk meg a többiekről is. Az alacsony férfiakról, a kis mellű nőkről, a soványnak titulált emberekről, a látványos orrokról, vagy a nem harmonikus arcvonásokról, a szemüvegesekről, a bőrhibákról és persze a nők öregedése kapcsán elejtett megjegyzésekről.
Most a túlsúlyról, a nőkkel szembeni elvárásokról, a tökéletesség kergetéséről és természetesen az öregedés kapcsán felmerülő testszégyenítésről lesz szó és arról, hogy is jelenik meg a világunkban a rejtett testszégyenítés, úgy, hogy észre sem vesszük.
Azon túl persze, hogy van ennek egy nyílt formája is, amibe folyton beleütközünk és felháborodunk rajta, viszont a finom, elrejtett utalásokat már észre sem vesszük, csak behatolnak, elültetődnek és rombolnak bennünk. Nem értjük miért is nincs önbizalmunk, miért rejtőzködünk, miért húzzuk össze magunkat kicsire és fogy el szép lassan az amúgy is imbolygó önbizalmunk, majd később az önbecsülésünk.
Sokszor érezhetjük magunkat rossznak, bűnösnek, mert durván, vagy finoman, de ránk pirítanak és elindul bennünk egy szégyenérzet.
Mindig ledöbbenek, amikor azt látom, hogy valaki, aki ebben a témában érdekelt, értékesíteni akarja a portékáját, vagy a szolgáltatását és úgy kezdi, hogy szégyelld magad. A testszégyenítéssel akar operálni, hogy rávegyen a változásra.
Nem emlékeztet ez egy pocsék szülői attitűdre?
Nem tudom bárkiben is valaha ez felébresztette-e a vásárlókedvet, de én biztosan nem fordulnék olyan szakemberhez, aki előbb a földbe döngöl, megszégyenít és bűntudatot kelt, csak úgy segítségképpen.
Nemrégen egy Facebook posztban láttam ilyet, egy vállalkozónő az életmód programját így promózta, és a kommentek között szép számmal voltak olyanok, akiknek fel sem tűnt micsoda agresszív megoldás ez. Szinte elnézést kértek az életformájukért, a táplálkozási és edzési szokásaikért. A rejtett testszégyenítés tipikus esetének lehettem szemtanúja.
Nem vicces, hogy annyira hozzá vagyunk már szokva a mindennapos atrocitásokhoz, hogy fel sem tűnik, sőt már teljesen természetesnek érezzük. A testszégyenítés mindennapossá vált és már úgy megszoktuk, hogy még mi kérünk elnézést az életvitelünkért, a testünkért.
Van, aki szerint ez totál rendben van, hisz nem mimózáknak való ez a világ.
És tényleg nem, ugyanakkor ez nem is egy büntetőtábor, ahol vannak a mindentudás birtoklói és vannak a többiek, akiknek meg a torkán le kell nyomni az egyetlen igazságot?
Akkor nézzük, hogy is néz ki ez az egyetlen igazság?
Csak akkor vagy elég jó, ha reggeltől-estig edzel, ha ketózisban vagy, mert csak az egészséges és az most úgyis trendi. Csak akkor vagy oké, ha egészséges kaját rendelsz, ja nem rendelsz, ha főzöl. Nem, ne főzz az tönkre teszi a tápanyagokat, edd nyersen. Ha a zsírszázalékod és a szénhidrát fogyasztásod alacsonyan tartod. Ja nem. Inkább, ha gabonán élsz. Vagy ha nem eszel állatokat. Ha eszel sok gyümölcsöt merazegészséges. Ja mégsem. Ha nem eszel gyümölcsöt, mersokbenneafruktóz.
Ember legyen a talpán, aki eligazodik a sok megdönthetetlen igazság között. És sajnos a legfontosabbat felejtjük ki, azt, hogy mi az, amit a saját testünk igényel. Belekényszerítjük valamibe, amiről valaki más azt mondta, hogy jó, ahelyett, hogy megnéznénk, nekünk, a testünknek mi lenne a jó? Mert lehet, hogy valami olyasmi, aminek nincs neve sem, ami merít minden irányzatból valamit és ettől válik a sajátunkká. A testünk intelligenciájánál nem kell több, és azt nem egy másik ember fogja megmondani, hogy a mi testünknek mire van szüksége, hanem a saját érzeteink.
Másrészt meg egyre hangosabb az elvárás, hogy légy tökéletes.
Az ellentábor szerint, akiknek tele a hócipőjük a tökéletességgel, ők azt mondják légy teljesen természetes. Ez jól hangzik, de azért a második mondatban el van rejtve, hogy csak akkor, ha közben azért mégiscsak ügyelsz a súlyodra, a bőröd állapotára és úgy jelensz meg, ahogy az másoknak is tetszetős. A tökéletesség hajszolása nem a közösségi médiában született és nem is az instalányokkal jött létre. Ők is inkább elszenvedői ennek és attól mert szépen tükrözik a kor trendjét, még felesleges őket hibáztatni. Erről írtam itt >>
És mivel az esztétikát behozni a képbe egyenlő a tökéletességgel, így ez már egyre cikibb, ezért aki trendi testszégyenítő akar lenni, inkább az egészséggel érvel. Amint túlsúlyról van szó, hirtelen roppant fontossá vált az egészség.
És igen az egészség valóban fontos, de mi dolgunk a másik ember egészségével?
Rögtönítélő bíróság elé állítanak, ha túlsúlyos vagy, mert hát az mennyire egészségtelen.
Addig sem kell magukkal foglalkozniuk a testszégyenítőknek, míg mutogathatnak másra.
„Mert nézz csak magadra. Te tuti, hogy lusta vagy és nem tettél meg mindent. És jó lenne, ha kalória deficitbe kerülnél, hisz ez az egyetlen titka a fogyásnak. Hagyjuk a lelki hátteret, meg a hormonális változásokat, az mind kamu. Nézz meg engem, nekem megy, én jobb vagyok nálad! ”
ÉN JOBB VAGYOK NÁLAD!
Nagyjából ez az üzenete az összes vérmes testszégyenítésnek és nagy eséllyel ez áll az „egészség nevében” elkövetett nyílt és rejtett bántalmazások többsége mögött.
Ahhoz, hogy ő jobban érezze magát az életében, ne utálja magát egy pillanatig, hogy tartsa magát valamire, hogy kevésbé legyen frusztrált, ahhoz le kell nyomnia téged és be kell bizonyítania, hogy ő jobb, mert akkor 5 percig kiemelkedhet és jobb lehet. Ennek sok eszköze van, naponta találkozni velük az interakcióink során.
Az egyik közülük a testszégyenítés.
A legszomorúbb, hogy aki csinálja, nem tudatosan teszi. Mit sem tud arról, hogy ez a működési mechanizmusa, sőt teljesen természetesnek érzi, tán még segítő szándékúnak is tartja, „tudod, csak az egészséged védelmében mondom”. És ez a segítő szándék, vérmérséklettől függően nyílt vagy rejtett bántalmazásban csúcsosodik ki.
Még olyanok is használják, akiket egyébként ugyanúgy testszégyenítenek, csak esetleg más miatt.
A visszavágás eszköze lett. És milyen érdekes, hogy míg magának megengedi, amikor fordul a kocka, akkor egyből sérelmezi, amit ellene tesznek. Van az a mondás, hogy „úgy bánj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak”.
Néha nem lenne rossz feltenni a kérdést:
Amit most csinálok, az nekem milyen lenne? Örülnék neki, ha ezt kapnám másoktól?
A hízás-fogyást egy összetett dolognak tartom, ahol egy rész az étrend, a mozgás, egy másik rész a hormonháztartás kibillenése és az anyagcsere folyamatok sajátosságai és van egy nagyon nagy rész a lelki háttér, ami miatt az ember az étellel kompenzál. És ne feledkezzünk meg a testfelépítésről, a csontozatról sem.
Szóval nem csak kalóriákról van itt szó, nem lehet az egészet leegyszerűsíteni és azt mondani:
„nem figyelsz magadra, sokat eszel és lusta vagy”.
Nem biztos, hogy ez minden súlyfelesleggel rendelkező ember tekintetében igaz.
És miért ne lehetnének mindenféle formájú emberek?
Mi van, ha valaki elvan a testsúlyával és nem akar változtatni? Ismerek olyan nőt, aki plusz 25 kilóval él, sportol, és nem akar lefogyni. Kinek van joga megkérdőjelezni az ő életével, testével kapcsolatos döntését? A túlsúly maximum arra ártalmas, aki cipeli, és
miért is nem lehet ez az ő dolga?
A magánügye!
Miért érzi úgy a világ, hogy meg kell mondania, mi a helyes és mi helytelen?
Ha túlsúlyról van szó, akkor hirtelen „mindenki” szakértővé válik és tudja mit kéne tennie a másiknak. Leginkább persze azt, amit ő csinál.
Kíváncsi lennék, hogy ezek az emberek hogyan reagálnak, amikor nekik osztják az észt kéretlenül, anélkül, hogy bármit tudnának róluk? Az életükről, az élethelyzeteikről, a fájdalmaikról, a gyerekkorukról, a blokkjaikról, traumáikról vagy bármiről, aminek a következménye az, amiben éppen vannak?
Szerintem azzal egyetérthetünk, hogy kívülről, minden sokkal egyszerűbb!
És itt nem is áll meg a történet.
Már nem csak egyes embereket testszégyenítenek, hanem most már teljesen félreértve, kiforgatva a „Body positivity” mozgalom célját, újabb célpont is akad.
A követőinek magyarázkodniuk is kell, hogy a testpozitivitással nem arra akarják ösztönözni a nőket, hogy ne foglalkozzanak az egészségükkel. Az, hogy elfogadom magam, az nem azt jelenti, hogy beletörődöm abba, ami van, nem azt, hogy nem akarok változtatni, hanem azt, hogy békében vagyok magammal, akkor is, ha nem vagyok tökéletes, akkor is, ha vannak rajtam plusz kilók.
Pedig szerintem elég egyértelmű, és aki akarja érti is, aki meg kötözködni akar az úgyis fog. Hozzáteszem, senkinek sincs köze ahhoz, ha valaki úgy dönt, hogy beletörődik és egész nap fánkot eszik fagyival és fel sem áll a fotelből.
Ugyanis az ő teste, az ő döntése!
Hallottam már olyan megnyilvánulást, hogy aki ilyen felelőtlen, azt ki kéne zárni az orvosi ellátásból. Akkor zárjunk ki mindenkit, ugyanis minden testi tünet, minden félreműködés valahol az életforma és a gondolkozási mód következménye, akkor is, ha nem túlsúly képében jelentkezik!
Ne kenjük a férfiakra!
Sokáig elhittük, hogy ez a férfiak elvárása, és esélyes, hogy valamikor volt közük hozzá. Sokan ezt lovagolják meg most is, arra hivatkozva, mit kíván a férfi. Közben a férfiakat egy masszaként kezelve, honnan tudhatná bárki, hogy egy adott férfi mire bukik, mit szeret leginkább a nejében? Lehet, hogy pont nem a teste a legfontosabb szempont? Vagy a testét is szereti, azzal együtt, ahogy változik. Ráadásul vannak fejek, amikben eléggé le lettek egyszerűsítve a párkapcsolati szálak. A nő legyen vonzó, attól már minden működőképes és ennyi. Tényleg? Bárcsak ennyire egyszerű volna…
Ha jobban megnézzük, manapság már sokkal több verbális bántalmazást szenved el nő, a nőtől. Ezt sem ártana észrevenni!
Na de hogy jön a képbe az öregedés a testszégyenítés kapcsán?
Úgy, hogy most már az idősebb generáció is érintett ebben a hisztériában.
Hajrá, érezd jól magad a bőrödben 40 felett, azért ha jót akarsz magadnak, akkor még a menopauza előtt dobj le 10-15-20 kilót. Á szóval az „érezd jól magad a bőrödben”-t nem úgy értik, hogy azokkal az adottságokkal, amid van? Nem a ráncaiddal, a lógó hasaddal? Egy frászt. Felelj meg másoknak, a kor szépségideáljának, légy tökéletes. Majd azután formálhatsz jogot arra, hogy jól érezd magad a bőrödben.
Nehogy megpihenhess picit, mert most már 50 felett is figyelünk ám, milyen formában vagy.
Végre találsz egy blogot, ami a te korosztályodnak szól, és végtelenül megörülsz. A csaj aki írja ő is szimpatikus. Aztán sorra akadsz bele olyan cikkekbe, hogy hogyan tedd magad elfogadhatóvá a világ szemében. Folytasd, vagy kezdd el végre, amit egész életedben toltak rád: 20 éves vagy 40, teljesen mindegy, akkor vagy rendben, ha kordában tartod a tested. Szó szerint kordában. Semmi lazaság.
És a követőtábor helyesel. Nem veszik észre, hogy ezek a bekúszó elvárások pont abban tartják őket, amiből mióta az eszünket tudjuk kilépni szeretnénk. A nők tárgyiasításából, abból, hogy meg kelljen felelnünk a külsőségekből fakadó elvárásoknak. A bújtatott testszégyenítésre meg már fel sem kapjuk a fejünket.
Az tényleg szuper, hogy a 40 feletti nőknek kinyílik a világ, az 50 az új 30!
És még mielőtt nagyon megörülnénk ennek a kijelentésnek, rá kell jönnünk, hogy bizonyos elvárásoknak megfelelve szólhat ez rólunk!
Félre ne érts semmi bajom a jónőkkel. Szeretem őket nézni 50 felett is, mert inspirálóak és nagyszerű a látvány, hogy lehetsz eredeti és fiatalos kortalanul. Számos 50 feletti nő inspirál azzal, ahogy kinéz, még úgy is, hogy ők leginkább modellként éltek és dolgoztak és most ezt folytatják. És valóban örülök annak, hogy már nem csak 35 éves korig lehetsz modell. Ugyanakkor alig látok dögös telt 50-es nőket ma Magyarországon. Akiknek vannak hibái, akikkel valóban lehet azonosulni, és nem csak egy távoli ideálként tekinteni rájuk. Nem azért, mert nincsenek, hanem mert nem mernek előbújni. Bevették, hogy nem oké, ahogy kinéznek. Mermostazatrend, hogy legyél jó nő 50 évesen, de csak úgy lehetsz jónő, ha vékony vagy, edzel, pezsegsz és láthatóan kicsattansz a tökéletes testedben, a tökéletes boldogságtól. A tökéletességre hajtunk, csak most már 40 felett sem hagyjuk ezt abba.
Akkor ez most miben is különbözik attól, ami eddig volt? Annyiban, hogy a korosztályt kitoltuk kicsit?
Mégis ugyanúgy testszégyenítünk és romboljuk az önbizalmát azoknak, akik nem a tökéletesre törnek, hanem neadj isten jól éreznék magukat úgy ahogy vannak? Így van, romboljuk csak le a maradék önbecsülésünket is, ahelyett, hogy támogatnánk a világban létező egyediséget.
A reklámok a hibásak, a közösségi média a hibás, az instalányok tehetnek róla.
És hol van az egyéni felelősség, hogy a mutogatás helyett megnézzük:
Mi hogyan vagyunk benne ebben a dologban? Hány mondatunkkal erősítjük meg a tökéletességre törekvést, hogy azután meg szenvedjünk tőle? Hányszor alkalmaztunk testszégyenítést, anélkül, hogy észrevettük volna, akár személyesen ismerősöknek, akár hozzászólásban ismeretleneknek?
Burkoltan testszégyenítünk, nyíltan meg felszólalunk ellene?
Mennyire klassz lenne, ha nem a riválist, vagy éppen a boxzsákot látnánk egymásban, hanem támogatnánk nőtársainkat! Esetleg, ha abbahagynánk, hogy a többiek működésének megítélésével vagyunk elfoglalva, akkor észre vehetnénk egymás értékeit, és legfőképpen
elkezdhetnénk foglalkozni az egyetlen dologgal, ami felett valóban hatalmunk van, a saját életünkkel.
Milyen szép világ is lenne az!
Vajon valaha abba fog maradni a testszégyenítés?
Bízni lehet benne, de tartok tőle, hogy ez nem a közeljövőben jön el. Sokkal egyszerűbb, ahelyett, hogy azt várjuk, hogy mások változzanak, magunkat megerősíteni, hogy egyszerűen átengedjük magunkon mindezt, anélkül, hogy megakadna és rombolná a lelkünket.
Ha nyomogatják a nyomógombjainkat mások megjegyzései, akkor érdemes magunkba nézni, hogy
Mi hol gondoljuk magunkról ugyanezt?
Ugyanis, ha nem lenne bennünk valamilyen módon jelen a hasonló ítélet, akkor ha észre is vennénk a testszégyenítőket, nem háborodnánk fel és nem is vennénk magunkra. Szóval ha nyomogatja a gombjainkat rendesen, akkor ahhoz van erőnk és eszközünk, hogy odabent változtassunk, azt meg csak remélhetjük, hogy idővel a világ is változni fog.
Erről érintőlegesen írtam már a „Csalás-e, ha pózolsz egy képen és a legjobb oldaladat mutatod?” című cikkben.
Ami természetesen nem jelenti azt, hogy ne emeljük fel a szavunkat és ne álljunk ki magunkért. De ezt majd egy másik írásban részletesebben kifejtem!
Szeretnéd feltérképezni mindazt, ami benned rejlik, kíváncsi vagy mennyi potenciál, lehetőség van, amit te talán még észre sem vettél? Ha igen, akkor várlak „Térkép önmagadhoz!” – személyiségprofil elemzésre.
Ha pedig úgy szeretnéd a külsődből kihozni a legjobb verziódat, hogy a saját adottságaidra fókuszálsz az ideálkergetés helyett, akkor ebben tudok segíteni a „Ragyogj fel!” – stíluskarakter evolúcióval.
Ha előbb még ismerkednél, akkor iratkozz fel a 21 tippre:
0