Ez a kulcsa minden változásnak. Itt kezdődik az átalakulásunk. Anélkül, hogy el lennénk köteleződve magunk, az életünk mellett, nem tudjuk létrehozni azt, amit valójában szeretnénk.

 

Biztos vagyok benne, hogy az elköteleződés szó már régről ismerős neked is, hiszen annyi de annyi kapcsolódásunkban várják el tőlünk az elköteleződést. Annyi felé vagyunk elköteleződve, hogy magunkról, a saját életünkről szinte teljesen megfeledkezünk közben.  Akár a párunk, a gyerekeink, vagy éppen a szüleink, a cégünk, a munkánk, a barátaink, akár a testedzés, az egészséges táplálkozás, politikai pártok, spirituális irányzatok vagy egy márka kapcsán véljük úgy, hogy elköteleződést kíván tőlünk (és sokszor valóban elvárás), mi hajlandóak vagyunk rá. Sokszor nyűgösek ezek az elköteleződések, de azt hisszük csak így lehet, muszáj megtennünk.

Közben észre sem vesszük, hogy annyi felé vagyunk elköteleződve, hogy a legfontosabb kimarad.  Mi magunk.

Nem meglepő, ha egyszer csak fejvesztve menekülünk ettől a rengeteg elköteleződéstől, különösen, ha kapcsolatról, házasságról vagy más kötöttségekről van szó. És vannak, akik menekülés helyett beáldozzák magukat, belemennek, mert jó gyerekek, szabálykövetők akarnak lenni, és mert azt tanították nekik, hogy ez a helyes.

De valahol a tudattalanban pontosan tudjuk, hogy ezek nem értünk vannak, és a mások felé való elköteleződés valójában nem szolgál minket.

Amikor elköteleződünk valaki, vagy valami más mellett, akkor ezzel feladjuk önmagunkat.

 

Hajlamosak vagyunk kiállni magunk mellől, hisz azt a mintát követjük, amit a környezetünkben látunk: áldozatokat kell hoznunk! Így az elköteleződésünk következtében olyan ígéreteket teszünk, és olyan életre szóló kötelezvényeket alkotunk meg, akár írásban, akár szóban, amit egyáltalán nem biztos, hogy mindig jóérzéssel tudunk majd követni. Sokszor rossz érzések kíséretében teszünk meg dolgokat, tartunk be ígéreteket, és ilyenkor újra és újra feladjuk önmagunkat. Amikor meg irtózatosan és tarthatatlanul terhessé válik, és mégiscsak mást, magunkat választjuk helyette, akkor nagy eséllyel bűntudatunk támad, mert úgy érezzük megszegtük az ígéretünket. Na ez az amit végképp el szeretnénk kerülni.

 

Mert mi van, ha megváltozik valami az igényeinkben, a nézőpontjainkban, és már nem tudunk, nem akarunk kiállni valamiért, ami nem a miénk, ami nem örömteli számunkra? 

 

Sokszor akkor is megyünk tovább, elfedve a bennünk lévő kényelmetlenséget, csak mert egyszer elköteleztük magunkat mellette. Cikinek érezzük kinyilvánítani, hogy valami megváltozott bennünk, vagy abban, ami mellett letettük a voksunkat, így inkább feladjuk magunkat. Akkor mások nem sérülnek, nem kell konfliktushelyzeteket kezelnünk és amúgy is benne van a világképünkben a szenvedés.

Az adott szó, az ígéret az valami olyasmi, amit nem illendő felrúgni, hiszen ez mutatja meg egy ember tisztességét – tanítja nekünk a világ. Így összeszorított fogakkal, kedvtelenül, de csináljuk. Még akár életeken át is betartjuk a valaha tett fogadalmakat, ígéreteket, szerződéseket.

 

Mit csinálunk magunkkal?

Feláldozzuk magunkat olyan életidegen, csinált eszmék oltárán, amik egy életen át ragaszkodva hozzájuk nem feltétlenül támogatják az életünket. Semmiképpen sem az ígéretek és az elköteleződések tartanak valaki mellett, hanem az, hogy szeretjük amiben vagyunk. Viszont a kényszer pont azt eredményezi, hogy eltávolodunk tőle. A kötelező dolgokat az ember nem szereti és gyökeres ellenállást érez, amikor kényszerként él meg valamit. Ha nem szeretnénk, hogy a szabadság csak egy illúzió legyen, akkor bizony fel kell vállalnunk azt is, amikor a magunk mellé állás nem mindenkinek lesz kellemes. Amellett, hogy közben figyelembe vesszük a másik felet, más igényeket is és keresünk egy közös nevezőt. Akkor ebben a mi igényeink is szerepet kapnak, ellentétben azzal, amikor a mások melletti elköteleződésünk miatt a saját igényeinket nem tudjuk figyelembe venni, és önmagunk jóérzése ellen teszünk.

 Nem mondom, hogy ne válasszunk úgy, hogy hosszú távra tervezünk, csak hagyjuk meg a kilépés lehetőségét mindenből, ha megváltozik valami bennünk. Mert azért ennek lehetőségét sohasem lehet kizárni. Minden választásunkat annak tudatában érdemes meghozni, hogy közben a saját élésünk van  középpontban. Semmit se csináljunk a saját jól-létünk ellenére. Nincs szükség nagy szavakra, életen át tartó ígéretekre, hisz honnan tudhatjuk mit hoz a holnap?  

 

Lehetőleg ne tegyünk ígéreteket, fogadalmakat, még magunknak sem.

Olyat sem, hogy jövőre lefogyunk, meg olyat sem, hogy megígérem, hogy elmegyek veled moziba, sőt olyat sem, hogy életem végéig szeretni foglak. Amit biztosan tudhatunk, hogy most szeretlek és hogy szívesen elmegyek veled moziba. Lehet egy határozott elképzelésem arról, hogy jövőre lefogyok, de megfogadni? Minek? A fogadalmak csak arra jók, hogy amikor nem megy a betartásuk, akkor rosszul érezzük magunkat miatta.  

Ha kizárólag saját magunk mellett köteleződünk el, és abbahagyjuk az ígéretekkel dobálózást, akkor több tér, több szabadság jelenik meg az életünkben

Hiszen a saját változásunkat azonnal érzékelve, tudunk mindig afelé haladni, ami számunkra működőképes. Nem kötnek ígéretek, és nem kell feladnunk őket, vagy magunkra kényszeríteni, hogy megtartsuk.

 

Kiszámíthatatlannak tűnnénk a környezetünk szemében?

Valószínűleg igen. Pontosan azért, mert roppant mélyen van beépülve a fejekbe, hogy mások fontosabbak, hogy mások igényei és boldogsága előrébb való, hogy egymást kell boldoggá tennünk. Lehetünk ebben inspiráció mások számára, ha mi képesek vagyunk ezzel szakítani, és egy másik platformra helyezni az életünket.

Ha eljutnánk oda, hogy mindenki a saját boldogságáért felelős és azt nem egy külső forrásból akarná biztosítani, sokkal több örömteli ember élne ebben a világban.

Mert akkor amit másoktól kapunk az nem elvárás lenne, hanem egy extra plusz, ami a saját belső örömforrásunkon felül érkezik.

Másrészt, ha jól érezzük magunkat az életünkben,

akkor kevéssé izgat, mennyire fogadják el a döntéseinket, mennyire ítélnek meg. Leválhatunk végre a külső kontrollról, amitől függővé tettük a saját értékünket. És most egyáltalán nem arról van szó, hogy másokat egyáltalán nem veszünk figyelembe! Ahol csak tudunk, ahol nem önfeladás, ott megtesszük ezt, és olykor valószínűleg akkor is, amikor tudjuk, hogy valami mást szívesebben csinálnánk ugyan, de annak a valakinek annyira fontos valami, hogy képesek vagyunk lemondani a saját vágyunkról, az ő kedvéért. De nem mindig és nem azért, mert ez az alapállapotunk, pusztán mert lehetőségünk van választani és olykor mások javára dönteni. Ez a szabadság.

Ha minden pillanatban egyedi választásokat tudunk hozni, annak megfelelően, hogy mi az, ami most könnyű és teres, akkor mindig a jelen pillanat határozza meg, hogy mit választunk és nem egy korábbi elköteleződés, amihez úgy érezzük kénytelenek vagyunk igazodni.

Mi mindent választanánk akkor, ha nem a mások felé való elköteleződés lenne az irányadó? Hogyan éreznénk magunkat az életünkben? Mi mindent tehetnénk bele a kapcsolatainkba, a céljainkba, az üzleteinkbe, az életünkbe?

 

Szeretnél tippeket ahhoz, hogy tudatos és örömteli életed legyen? Akkor iratkozz fel a 21 TIPP-re!

Tetszett? Kérlek lájkold vagy oszd meg!
Wordpress Social Share Plugin powered by Ultimatelysocial