Ha csak akkor vagyunk jóban magunkkal, ha megfelelünk a saját elvárásainknak, akkor az nem valódi önszeretet. Sokszor hallani: „nem szerettem magam, amíg el voltam hízva, de most, hogy lefogytam 10-20-30 kilót, már igen”. „Utáltam magam a ráncaim miatt és vele az öregedést, de a szépészeti megoldások után, már tudom szeretni, aki vagyok”.

Na de mi lesz, ha újra megjelenik pár plusz kiló? Vagy elmúlik a botox hatása? Akkor újra jön az önbántalmazás? Vagy inkább folyamatosan sanyargatjuk magunkat, és félelemben élünk, nehogy megtörténjen?

Érdemes szétválasztani az önszeretet kérdését attól, hogy közben tesszük a dolgunkat és változtatunk.

Semmi baj pl. a ráncfeltöltéssel, ha nem az önelfogadás a tét, vagy a fogyással, ha nem azért csináljuk, hogy akkor majd elnyerjük önmagunk szeretetét.

Tehát a vizsgálat erejéig válasszuk ketté a dolgokat!

Van egyrészről az igényünk, hogy igazán jól érezzük magunkat a bőrünkben.

Vagyis több könnyedség legyen a testünkben, ne korlátozódjon a mozgástartományunk, jól essen a testünkben létezni és kihozzuk magunkból a lehető legjobbat, amit csak szeretnénk (és ez a plafon mindenkinél máshol lehet).

És van másrészről az, ahogy szeretjük magunkat.

Nem feltételekhez kötve, hanem azzal, amink most van. Úgy ahogy most vagyunk. Kócosan, ráncosan, pluszosan, bárhogy, amilyen adottságaink éppen vannak, vagy amennyire csak lepukkantottuk magunkat. Szeretni magunkat tokkal-vonóval és nem bántani magunkat miatta. Ennek függetlennek kell lennie a kinézetünktől. Legalábbis, ha nem szeretnénk, hogy egy illékony békében éljünk magunkkal és az adottságainkkal. Hisz a külsőnk mindig változik. Vannak jobb és rosszabb időszakaink. Van, hogy megfárad a bőrünk, és van, hogy elengedjük magunkat fizikálisan. Ez nem befolyásolhatja, hogyan tekintünk magunkra, a lényre, aki a testünket működteti.

Már csak azért is, mert vannak dolgok, amiket bár befolyásolhatunk, teljesen nem állíthatunk meg. Akár tetszik, akár nem, lesznek ráncaink, talán megváltozik a tartásunk és összetöpörödünk kicsit. Talán a szemünk csillogása is megfakul idővel (úgy 100 éves korunk körül). Lehet, hogy ránk csúszik pár kiló.

szőrös otthoni papucs

Szó sincs róla, hogy ne fogadnánk el az öregedést.

Miközben elfogadjuk, hogy ez egy természetes folyamat, teszünk érte, hogy minél tovább fenntartsunk egy örömteli létezést a testünkben és a testünkkel. Vagy éppen megteremtsük azt, ha most még nincs is meg.

Öregedni szép. Megélni egy másfajta létállapotot az nem büntetés, hanem kiváltság.

Kizárólag a fiatalság fókuszú világ miatt érezzük tehernek, mert elhittük, hogy csak a fiatalság érték. Közben meg az idősödés olyan ajándékokat tartogat, amit csak akkor ismerhetünk meg, ha nem vagyunk ellenállásban vele, hanem kiélvezzük. Ehhez pedig az kell, hogy az értékünket ne a testünktől tegyük függővé, és ne mossuk össze az önértékelést, a megengedést az önfeladással és a lustasággal.

Még soha senkit nem inspirált hosszútávú és eredményes változásra, ha bántotta magát.

Az viszont egy hatalmas lehetőség, ha hajlandóak vagyunk önmagunkat úgy szeretni és elfogadni ahogy vagyunk. Mert az önszeretet ösztönöz arra, hogy tegyünk a saját egészségünkért és jóllétünkért. Ha hálásak tudunk lenni azért, ami van, akkor az egy jó energia arra, hogy még többet és többet adjunk magunknak és kihozzuk a bennünk rejlő csodát.

szép nő  a tükörben

És ez eddig mind nagyon klassz, és jól hangzik, de jön a kérdés: hogyan?

1.) Hogyan választhatjuk szét a kettőt?
2.) Hogyan szerethetjük magunkat feltételek nélkül?
3.) És hogyan tehetünk lépéseket, hogy igazán jól érezzük magunkat a testünkben?

 

Amikor azt mondom, válasszuk szét a kettőt, akkor nem igazi szétválasztásra gondolok, hanem arra, hogy:

Ne mossuk össze, ne tegyük egymás feltételeivé az önszeretetet és a helyzet megváltoztatására irányuló cselekvést.

Nagyon erősen él a fejekben, hogy az „önutálat, majd inspirál arra, hogy cselekedjek, mert ha nem utálom azt, ami van, akkor nem fogok tenni ellene sem”.

Nem tudom, miért is került ez a köztudatba, de én még nem láttam olyat, hogy valaki egy ilyen lehúzó energiából sokat profitált volna. Az a helyzet, hogy az önutálat, az önelfogadás hiánya iszonyatosan leviszi az energiaszintünket, annyira, hogy már élni sincs kedvünk.

Felöltözni? Kimozdulni? És még jól is érezni magunkat valamilyen programon? Na azt már nem.

Elveszi tőlünk az élet örömét. Mert mindig ott van a háttérben, a lelkünk mélyén az érzés: „utálom magam és akkor biztosan a többiek is utálnak”, „rosszul nézek ki és ezt mások is látják”.

Ami segít, az az állítás megkérdőjelezése! Ha nem vesszük kész igazságnak, hanem feltesszük a kérdést: Ez igaz?

Sajnos az emberek többsége szinte semmit sem kérdőjelez meg. Ezt nagyon jól látjuk manapság, ahogy csont nélkül mennek át és tényként épülnek be a fejekbe a kitalációk, mítoszok és félremagyarázások. Ha elégszer hallanak valamit, az pont elég ahhoz, hogy igazzá tegyék. Mi ne tartozzunk azok közé, akiknek az életét mások irányítják, mások szabályai és sztereotípiái fixálják.

Feltehetjük a kérdést:

Az önutálat segít bármiben? Hozzájárulás az életemhez? Mit teremtek általa? Az önutálat egy olyan alap, amire építkezni szeretnék?

Minden alkalommal, amikor elindul egy lehúzó belső monológ, ami nem az önszeretet szintjét erősíti, azt érdemes megállítani.

Én például a tükörrel már abszolút békében vagyok. Ami le tud hozni az életről, azok a fotók és videók. Irtózatosan ügyelek rá, hogy amikor ezekre nézve, feltör belőlem az önbántalmazás, akkor azt őrületes gyorsasággal állítsam le.

Rengeteg munkám van a testem felé érzett hála kifejezésében, a vele való kommunikációban, az elismerésben. Nem csak kéréseket fogalmazok meg felé, hanem el is ismerem. És odafigyelek arra, amikor hiányból kérek. Amikor az a mögöttes szándék, hogy valami ne úgy legyen, azért, mert ami van az rossz. És még így is felüti olykor a fejét a bántás, de szerencsére már nagyon gyorsan megszólal bennem a vészjelzés:

„hahó, nem ezt érdemli a tested”!

szívet tartó kéz

És a te tested sem! A tested a nap 24 órájában dolgozik azért, hogy te jól legyél.

A sejtjeid összehangolt munkájára van szükség ahhoz, hogy minden rendben menjen.

A tested elismerésre, figyelemre törődésre és legfőképpen szeretetre vágyik!

Nem arra, hogy ítélkezz felette. Ezért határozottan úgy gondolom, hogy a testünk változásához az elismerés és a szeretet sokkal jobb alap, mint a bántalmazás.

Az elismerés és a szeretet nem jelent önfeladást, nem jelent belekényelmesedést.

Az önutálatból sokkal hamarabb következik a lemondás és a feladás. Az önszeretet arra terel, hogy tegyél a testedért. Hogy állj fel a fotelból és csukd be a hűtőajtót. Hogy vedd meg azt a ruhát, amiben ragyogni fogsz. Hogy bátran költs a saját kényeztetésedre, mert ezzel hálálod meg a testednek mindazt, amit érted tesz.

Szóval gyakorlatilag mégsem választottuk szét ezt a két dolgot, hanem más módon mixeltük össze. Egy olyan keveréket hoztunk létre, ami valóban működni fog.

Feltételek nélkül szeretni magunkat kizárólag úgy lehetséges, ha elengedjük az összes múltbeli elvárást, amit valaha is megfogalmaztak velünk szemben, illetve mi magunkkal szemben.

Ez persze őrületes munkának tűnik, ha azt hisszük, hogy ezeket mind fel kell ismernünk. Nem rossz a felismerés, idővel meg is történik, de gyorsabb, ha kikukázunk egyszerre mindent.

Szoktam mondani, hogy húzunk egy vonalat és nem engedjük be a tegnapot a mába.

Ez csak akkor lehetséges, ha tudatosítunk mindent, ami nem abban a pillanatban keletkezett. Az automata reakcióinkat nem hagyjuk hosszan automatába működni. A tudatalatti tartalmakat, amik aktiválódnak a nap folyamán, azokat is felismerjük és visszaküldjük a tegnapba.

Ez az egész egyetlen dolgot igényel, ami nem csekélység amúgy, mégpedig a tudatos jelenlétünket.  Nyilván ez nem fog egyik pillanatról a másikra minden ébren töltött pillanatunkra kiterjedni, viszont, ha elkezdjük, elég gyorsan javul a helyzet.

Amint az önszeretet elkezd kivirágozni bennünk, ez valódi inspirációt ad arra, hogy törődjünk magunkkal és megtegyük azokat a lépéseket, amik ahhoz kellenek, hogy a testünknek jobb legyen.

Persze még azt is tudatosítanunk kell, hogy a testünk mekkora érték.

Ha ez megvan, már semmi kétség sem lesz, hogy a legjobbat akarjuk neki és meg is adjuk mindazt, amire szüksége van. Amint a testünk megkapja a törődést, elkezd változni és mi is megkapjuk, amit szeretnénk. A legszebb az egészben, hogy ez nem kerül erőfeszítésbe, nem éljük meg kényszerként, vagy lemondásként, hanem önként és dalolva, minden lépését élvezve, de legalábbis inspiráltan tesszük meg.

boldog nő

És miközben ezt tesszük, megfiatalodunk kívül belül.

Kisimul és ragyogni kezd a bőrünk, csillogóvá válik a szemünk, eltűnik a védőburok. Több energiánk lesz, élvezni fogjuk az életet és ezen keresztül fiatalosabbak leszünk. Olyan, mint amikor a lemerült elemet feltöltjük és a lámpánk újra világítani kezd.

Összefoglalva, tehát az önszeretet első lépései között ott van, hogy

  • megszeretjük és elfogadjuk a testünket olyannak amilyen,
  • nem hozzuk be a tegnap nézőpontjait a mába,
  • résen vagyunk, amikor beindulnak az automatizmusok és leállítjuk őket,
  • jelen vagyunk azzal, ami van,
  • és közben lépéseket teszünk, hogy az adottságainkból kihozzuk a legjobbat.

 Ha szeretnél ebben segítséget, ha kíváncsi vagy mi minden rejlik benned, milyen képességeid vannak, amit még nem aknáztál ki és még azt is, hogy amit eddig a hátrányodnak láttál, azt hogyan tudod átfordítani és előnyödre használni, akkor várlak “Térkép önmagadhoz!” -személyiségprofil elemzésen, vagy “Ragyogj fel!” – stíluskarakter elemzésen, esetleg “Turbózd fel magad!” – egyéni online konzultáción.

 

Ha előbb még ismerkednél, akkor iratkozz fel a 21 tippre:

Tetszett? Kérlek lájkold vagy oszd meg!
Wordpress Social Share Plugin powered by Ultimatelysocial